2016. szeptember 15.

50. fejezet

Sziasztok!

És elérkeztünk ide is, az utolsó fejezethez. Próbálom nem annyira elnyújtani a szövegelésemet, de bevallom, már most nehezen megy. Először is köszönök Nektek mindent, de komolyan! Csodálatosak vagytok, köszönöm, hogy minden hülyeség ellenére kitartottatok mind mellettem, mind a blog mellett, egyszerűen nem bírom kifejezni azt, amit érzek, te jó ég. Nem emelek ki senkit se, pedig sokan vannak, akik többet tettek értem ezalatt a kicsit több mint egy év alatt... szóval Nektek, akik támogattatok, mindig kommenteltetek üzenem, hogy már külön miattatok megérte befejezetté tenni ezt az egészet, hogy mindvégig tudtam, ha nem is ez a létező legjobb blog, valakik azért olvassák, esetleg szeretik. Még egyszer köszönöm, és ha azt mondom, hogy imádlak Titeket, nem csak a levegőbe beszélek.

És még annyit megjegyeznék, hogy ez volt (illetve ez is, na) életem első blogja, aminek nekiálltam. És te jó ég, soha nem gondoltam volna, hogy befejezem. Vagy hogy ennyi embert érdekel majd. Persze így utólag már látom a hibákat (nem terveztem meg sehogy a karaktereket; nem volt semmi ötletem azon kívül, hogy régen ismerték egymást; rengeteg olyan rész van mind a történetbe, mind a hátterében, ami kiforratlan; a helyesírásom még most se tökéletes, de az elején valami botrány volt), és sok mindent másképp csináltam volna, de azért mégiscsak büszke vagyok erre az egészre. Tudom, hogy sok helyen már túl sok volt az a bizonyos rózsaszín köd, de nem volt szívem velük drámázni, főleg nem a végén (amit meg is kaptam, méghozzá teljesen jogosan az egyik kedves kommentelőtől (és ezt most tök komolyan mondom)). Bevallom azt is, hogy amikor nekiálltam, én maximum húsz fejezetben gondolkodtam. Aztán nem tudtam abbahagyni, szükségem volt arra, hogy Harry befusson, Lou pedig megtalálja önmagát. Ezek meg is történtek. Sőt, szerintem már kicsit túlnyújtottam, de nem baj, a nemrég indult (és a jövőben induló) blogjaimat legalább sokkal átgondoltabban, kicsit tapasztaltabban tudom majd vezetni. Szóval erről az egész magyarázkodásomról annyit, hogy tudom, nem lett tökéletes (közel sem), de remélem, azért tetszett nektek ez a történeti.
Plusz még muszáj a rengeteg kavarodás miatt is sajnálkoznom egy sort (igen, itt az évados-szünetes-designos dolgokra gondolok).

Még egy kicsit beszélnék arról, hogy hogyan tovább.
UPDATE: nem lesz több bejegyzés.
Megtalálhattok Facebookon, a Facebook csoportban, illetve jelenleg EZ az egyetlen másik Larrys sztorim, amit írok (a többiről (nem Larrys) Facebookon értesülhettek). 

És mivel ez a befejező rész, szerintem nem nagy kérés, hogy kivételesen azok is írjanak valamit, akik eddig le se "lapoztak" a kommentekig. Tudjátok, érdekel, mik a gondolataitok erről az egészről.

Nos, azt hiszem, hogy ennyi lett volna, köszönöm, hogy velem és Larryékkel tartottatok.

Ui.: Halkan megjegyzem, hogy visszafogtam magamat, sokkal több mindenről fecsegtem volna, de tudom, hogy ez nem sok mindenkit érdekel.
Ui2.: Csak egy kis statisztika, hogy tudjátok, mennyire fantasztikusak vagytok (ezt a fejezetet természetesen nem tudtam beleszámolni): 60 feliratkozó, 68 298 oldalmegjelenítés, 440 hozzászólás. Köszönöm, ismét csak köszönöm!

Ölel titeket: Liz



*Louis szemszöge.*

Szinte észrevétlenül eltelik egy, majd két hét. Harryvel tökéletesen megvagyunk, nagyon úgy fest, minden a lehető legnagyobb rendben van közöttünk.
Ugyan a programjaink már nem annyira egyeztethetőek, mert ő majdnem minden nap korán kel – illetve már csak kelt – a videóklip miatt, míg én ráérek tízkor kimászni az ágyból. Furcsa, hogy van munkám, mégis kötetlen az időbeosztásom, csupán határidők vannak.
Még a tanfolyam elvégzése után bekerültem egy irodához, ahonnan közvetítenek különböző munkákra. Kicsit olyan, mint a modelleknél az anyaügynökség, csak itt fotósokról van szó. Meglepő, hogy röpke két hét alatt mennyi felkérésem érkezett. Persze nem keresek nagy összeget egy-egy képpel, de Harry annyit nyugtatgatott az együtt töltött hónapok alatt, hogy már nem is érdekelnek a kettőnk között lévő kereseti különbségek.
Élvezem, amit csinálok, és ezzel beérem. Nem vágyok a hírnévre, nekem elég az az elismerés, amit a megrendelőktől kapok.
Harry pedig, mint már említettem, készített az új menedzsmentjével egy klipet az egyik számához. Nem tudok róla semmit azon kívül, hogy ma jelenik meg, mert akárhányszor próbáltam vele beszélgetni, annyiszor terelte a témát mondván, hogy majd meglátom.
Nos, biztos meg fogom látni, méghozzá remélhetőleg perceken belül, mert Harry, Ariana és jómagam a kanapénkon ülünk, folyamatosan újratöltve Hazz zenés Youtube csatornáját.
 - Miért nem nézhetjük meg a menedzsmentnél? Már tegnap este óta feltöltésre készen áll, szóval nem fér a fejembe, hogy miért kell itt szerencsétlenkednünk – morgolódok felkelve, és a fotelhoz sétálok, ahol Mike alszik zavartalanul.
 - Hát, ezt én se értem – helyesel Ari, majd előrehajol, hogy most ő frissítse az oldalt.
 - Mert így szeretném – motyog Harry a vállát vonogatva. Odafigyelve rájuk a kis huskyt simogatom, aki épphogy kinyitja a szemeit.
 - Miért? – Nyög eléggé szenvedősen Ariana, majd a hajába túrva elfekszik a kanapén.
Nevetve otthagyom Mike-ot, aztán lehuppanok Hazza ölébe, aki a szemöldökráncolásából kiindulva úgy fest, megsértődött. Míg Ari egyszerűen hever, mert úgy tűnik egyelőre megunta a dolgokat, én finoman cirógatom Hazza arcát.
 - Hé, nem áll jól a rosszkedv – lehelek lágy puszit a szájára, amivel sikerül kicsikarnom belőle egy szemforgatással fűszerezett mosolyt.
 - Bocs – ölel végre át, így hozzásimulok, a fejemet pedig a vállgödrébe rejtem. – Ha nem akartok itt nyüglődni velem, elmehettek – motyog.
 - Hazza, én itt lakok – nevetek.
 - Tudod jól, hogyan értettem – sóhajt.
 - Igen, de látni szeretném veled az első videókliped, oké? – Kérdem halkan, de nem felel, így felemelem a fejemet, hogy a tekintetemet az ő gyönyörű, zöld szemeibe fúrjam, de nem érek el vele semmit, hallgatásba van burkolózva. – Illetve az összest, de most csak erről tudunk beszélni – teszem hozzá kijavítva magamat-, mielőtt ebben az állapotában arra gondolna, hogy a többi nem is érdekelne a későbbiekben.
 - Louval vagyok – szólal meg Ariana –, ugyanis rémes barát lennék, ha kihagynám ezt a hatalmas mérföldkövet az életedben.
 - Látod? Mi melletted állunk – duruzsolok neki halkan, mire ő kicsit beletörődően, mégis boldogan biccent egy aprót. – Csak úgy emlékszem, azt mondtad, ötkor kerül fel, erre fél hat múlt, és még mindig semmi – húzom kicsit a számat.
 - Ráér holnap is – motyog. – Sőt, az lenne a biztosabb. Addigra már mindenképpen fent kell lennie.
Finoman cirógatom az arcát. Látom rajta, hogy ideges, így próbálom szavak nélkül nyugtatni. Puszikat adok a nyakára és ölelem, de ez sajnos nem segít azon, hogy folyamatosan mocorog, és szinte félpercenként előrehajol, hogy újratöltse az oldalt. Elképzelni se tudom, milyen idegőrlő lehet az, amin most keresztül megy, mert bennem csakis a mérhetetlen büszkeségnek van hely.
 - Egyébként ez a késés szerintem kőbe vésett szabály – kuncog Ariana elég jókedvűen, ami nem csoda, mert ha kívülről látnám magunkat, nagy valószínűséggel én is kacarásznék. Elvégre itt csücsülök a folyamatosan mozgolódó Hazza ölében, mint valami lajhárbébi.
 - Miért? – Kérdez vissza Harry és nagy nehezen elszakítja a tekintetét a laptop egyelőre túlságosan is változatlan kijelzőjétől.
 - Erre nem tudom a választ, de az én videóim is mindig késnek minimum egy órát – von vállat.
Hazza a hajába túr, aztán egy bocsánatkérő pillantással egyszerűen leemel a combjairól. Szeretek kicsi lenni, mert imádom, hogy Harry ennyivel magasabb nálam, de az ehhez hasonló szituációkban ölni tudnék. Attól még, hogy valaki nem egy égimeszelő, igenis megvan a saját akarata, nem kell ide-oda pakolgatni. Enyhén összehúzott szemekkel, ám elég durcásan méregetem a göndör barátomat, aki a konyha felé igyekszik.
 - Mit szólnátok, ha bedobnám a mikróba az ebédről maradt sonkás pizzát? – Fordul vissza az ajtóból.
 - Hm, felőlem jöhet – mosolyog Ari, aki időközben összeszedte magát annyira, hogy most már ül. Hazának bőven elég ennyi visszajelzés, mert csak bólint, aztán el is tűnik az ajtó mögött.
 - Úgy látszik, a pophercegnő nem épp az egészség mintaképe – gúnyolódok, de persze nem akarom megbántani, csupán ugratom.
 - Ki mondta, hogy másnak lehetnék a mintaképe? – Vonja fel az egyik tökéletes szemöldökét, miközben oldalra biccentve a fejét az egyik hajtincsével játszik.
 - Mondjuk az édes viselkedésé? – Kérdem kicsit bizonytalanul, mert már nem ez az első jelző, ami beugrik a személyével kapcsolatban.
 - Jaj, Lou! – Kacag. – Ha tényleg így gondolod, nem kicsit ismertél félre – somolyog a fejét rázva, a szemeiben pedig kihívás csillog. Nem láttam még embert, akit ennyire lázba hoznak akár a legapróbb dolgok is.
 - Akkor helyesbítek – legyintek azért megnyugodva. – Nem úgy értetted ezt, hogy a rajongóid és úgy az egész világ van veled kapcsolatban félretájolva? Elvégre te egy gátlástalan, néha kicsit démoni csaj vagy – pislogok rá ártatlanul, mire ő azon a már megszokott, hihetetlenül magas hangján felnevet.
 - Majdnem egyetértek veled, de a gátlástalanság nem az én asztalom.
 - Hát kié? – Szól közbe Hazz, kikukkantva az ajtón.
 - Mondjuk a tiétek, amikor elfeledkeztek arról, hogy nem egyedül vagytok! – Tettet felháborodást, ami elég jól megy neki, viszont már korábban lebuktatta magát azzal, hogy vagy nyolcszor elismételte, mennyire aranyosak vagyunk, tehát mindannyian tudjuk, hogy csak blöfföl.
 - Persze – nevetgél Harry, és kettőt se pislogok, itt is van mellettem, és már meg is puszilt. Épp elmélyíteném a dolgot, hogy akkor már legyen is értelme, de elhúzódik. Bosszúsan megrázom a fejemet, hogy miért csak szórakozik velem, amikor megérzem a tenyerét az enyémbe simulni. Megenyhülve rámosolygok, nem tudok rá haragudni.
 - Csak irigykedsz – kacsintok Arira, aki szerintem életében először tűnik zavartnak azzal, hogy óvatosan megvonja a vállát.
 - Nem mondanám – jelenti ki végül, de a hangjából hiányzik a megszokott magabiztosság. Harryvel egyszerre nézünk oldalra, hogy szavak nélkül néhány pillanat alatt leszűrjük, ugyanarra gondolunk. Az ő arcára egy félmosoly ül ki, míg én a számat harapdálom.
 - Szóval, nem vágysz a szerelemre? – Érdeklődik Harry, mintha nem lenne jobb dolga.
 - De, persze – vágja rá azonnal, és a szemét körbefuttatja a helyiségen, mintha menekülőút után kutatna. – Nincs még kész az a pizza? Farkaséhes vagyok!
Kis híján felnevetek, mert szinte elvártam tőle, ha terel, azt ne úgy tegye, mint Hazza – feltűnően és egyértelműen.
 - Már hűl – ad választ Harry, míg én egyszerűen magamban szórakozok azon, hogy mit szerencsétlenkednek ezek ketten. Kíváncsi vagyok, Ariana mikor nyögi ki a zavara tárgyát, és hogy Hazza rá tudja-e vezetni a finom kérdéseivel.
 - Ne terítsek meg? – Mosolyog Ari.
 - Hű, nem tudtam, hogy ennyire házias vagy – kuncogok.
 - Gyakorol azokra az időkre, amikor egy szerencsés fiatalemberrel osztja majd meg a luxusvilláit – vigyorog rám Harry. Rettenetesen jó szórakozni Arival, most az se foglalkoztat túlságosan, hogy nagy valószínűséggel éppen a pokolba kíván minket.
 - Először is, én nem fogok kiszolgálni senkit, nem érdekelnek ezek az idióta, nemek közötti munkamegosztásos dolgok, mert teljesen mindegy, hogy mi van a lábad között, képesnek kell lenned összedobni ehető vacsorát, esetlegesen felmosni a retkes padlót – hadar, a szeme szinte villámokat szór. A mondandója végét csend követi, ő meg elégedetten kisöpri a haját az arcából.
 - Jogos – dünnyög Harry és a hajába túr. Esküszöm, lassan kisebbségi komplexusom lesz ennyi hosszú és dús hajjal rendelkező híresség között.
 - Gondoltam, hogy nektek erről nem kell előadást tartanom – mosolyog a lány, immár sokkal nyugodtabban, mint a kifakadása előtt.
 - Ami azt illeti, tarthatnál, mert már nem tudunk mit beszólni, hogy leessen, a szerelmi életedről akarunk beszélni – magam se tudom, miért, de egyenesen kimondom, ami érdekel. Furcsán hangozhatott – és valószínűleg hangzott is, mert kettő döbbent szempár mered rám –, de ez nem az a pillanat, amikor érdekelnek Ariana feminista elvei.
 - Ennyire nyilvánvaló, mi? – Nevet lesütve a szemeit.
 - Nem – rázza meg a fejét Harry. – Csak elég érdekesen reagáltál néhány dologra, ami ezzel kapcsolatos, szóval… - ahelyett, hogy befejezné a mondatot, egyszerűen széttárja a kezeit, mintha csak azt akarná bemutatni, hogy most itt tartunk.
 - De ha nem akarsz beavatni minket, megértjük – szólalok meg, mielőtt bármelyikük mondhatna még valami mást, mert kötelességemnek érzem ezt tisztázni. Nem mindenki olyan, hogy rögtön kiteregeti a szennyesét – még akkor se, ha az a szennyes valójában nem is koszos, mint például most se az.
 - Beavatnálak titeket, ha lenne mibe – sóhajt.
 - Nehogy már! – Nyögök. – Tuti van valami!
 - Inkább csak alakul – vallja be halvány mosollyal az ajkain.
 - Tudtam – vigyorodik el Hazza elégedetten. – Kivel?
 - Nem ismered – motyog Ariana, és most látszódik igazán tanácstalannak, aminek a miértjét egyelőre nagyon nem értem.
 - Sok mindenkit nem ismerünk – kotyogok közbe, mire Hazza bólint egy aprót.
 - De ez más – húzza a száját Ari makacsan.
 - Figyelj, szedd össze, mit akarsz mondani, addig kimegyek a pizzáért – sóhajt Hazz, amikor egyértelművé válik, hogy ennél tartalmasabb választ nem kapunk tőle.
 - Oké – feleljük szinte kórusban Arival.
Egyedül az óra kattog, miután Harry elhagyja a szobát. Nem kínos a csend, inkább idegtépő, mert majd’ megöl a kíváncsiság. A szemem sarkából Arianát méregetem, aki teljesen elmerül a gondolataiban, és a száját rágja. Remélem, hamar visszatér belé az az energia és magabiztosság, ami általában jellemzi, mert így nehéz vele szót érteni.
 - Itt is vagyok! – Tér vissza Harry, a kezeiben három tányért egyensúlyozva, amit aztán ügyesen le is tesz elénk a kisasztalra.
 - Oké, ezt hogy csináltad? – Úgy fest, Ariana elfeledkezett arról, hogy most ő van terítéken, az arcán őszinte döbbenetet látok. Oké, én is eléggé meglepett vagyok Harry felszolgálása miatt, mert nem is sejtettem, hogy képes rá. Mik nem derülnek ki!
 - Nem mindenki születik rögtön a színpadra – kacsint Harry Arianára, aki erre felnevet. – Na de – huppan le mellém –, mi a helyzet a te titokzatos udvarlóddal?
 - A testőröm – jelenti be mindenféle kertelés nélkül, majd felkuncog, és ismét a szájába harap, hogy elfojtson egy mosolyt.
 - Legalább sokat lehettek együtt – dünnyögök elgondolkodva.
 - Fogjuk rá – von vállat. – De a nyilvánosság előtt ő csak a testőröm, így… egyelőre elvagyunk – mondja kicsit szomorkásan, de még így is tiszta sor, hogy milyen boldog.
 - Elvagytok? Ez mit is takar pontosan? – Ráncolom a homlokomat.
 - Azt, hogy kétszer szexeltünk, a harmadiknál pedig kihátrált, és helyette elvitt egy rögtönzött randira.
 - Ó, ez már románc! – Dalol Harry nevetve, mire Ari hozzávág egy párnát, aztán kihasználva Hazz meglepettségét elvesz egy pizzaszeletet. – Te hálátlan – mormog Harry.
 - Miért lenne az? – Kuncogok megpuszilva az állát, aztán követve Ari példáját én is falatozni kezdek. Hallom, hogy Harry válaszol valamit, de elgondolkodok egy pillanatra azon, hogy már jó ideje nem frissítettük a Youtube-ot.
 - Fogd meg egy pillanatra, kérlek – adom Harrynek a pizzámat, aki ahelyett, hogy egyszerűen tartaná, azonnal beleharap. Kuncogva megrázom a fejemet, aztán az ölembe húzom a laptopot. Arianának rögtön leesik, hogy miért csinálom ezt, így felkelve idejön hozzánk.
 - Ha még nincs feltöltve, bemegyünk, oké? – Motyog Harry a szabad kezével beletúrva a hajába.
Nem felelek, rákattintok a kis ikonra, és alig fél pillanat múlva ott is van Harry videóklipje. Hazzára pillantok, aki édes, de kissé kába arckifejezéssel nézi a képernyőt. Szerintem ő maga is nehezen fogja fel, hogy amit lát, az igaz.
 - Büszke vagyok rád, egyetlenem – simogatom meg az arcát. – Tudtam, hogy megcsinálod – suttogok, ő pedig végre rám pillant. A tekintetében ugyanazokat az érzelmeket látom, mint amik bennem is tombolnak. Többek között a csodálat, a szerelem és a sokk édes elegye, hogy mi mindenen mentünk mi ketten keresztül.
 - Persze, te mindig bíztál bennem, tündérkém – mosolyog meghatódva, majd átszeli a kettőnk között lévő pár centis távolságot, hogy az ajkaink összeérhessenek néhány lopott másodpercig, mielőtt Ariana úgy döntene, hogy kiszakít minket a rózsaszín álomvilágunkból a videó elindításával.

*

 - Ezennel férj és feleség vagytok, megcsókolhatjátok egymást! – Zengi be a templomot a pap hangja, miután Liam és Helen felhúzták egymás ujjára a gyűrűket. A harmadik sorban ülök Harryvel és a kis Mirabellel, aki szinte az egész szertartást végigfecsegte.
 - Fúj! – Kacarászik eltakarva a szemeit, amikor Helenék eleget tesznek a pap kérésének, és megcsókolják egymást.
 - Hé, ez nem fúj – néz rá csúnyán Harry a kislányra, aki erre csak még hangosabban kacag. Néhányan felénk fordulnak, de amint meglátják a tündéri Mirabellt, rögtön elszáll minden bosszúságuk, és csak egy rosszalló fejrázással jutalmaznak minket.
Igazából nem tudjuk, mi lesz Mirabellel abban az értelemben, hogy meg fogja-e tudni, hogy Harry a vérszerinti apja, de ez a jövő zenéje. Egyelőre úgyse számít sokat, habár én még mindig amondó vagyok, hogy senki nem veszítene azzal semmit, ha Helen elárulná neki.
Meghatódva nézem a friss házaspárt. Liam, mint mindig, most is makulátlanul fest, habár csak egy öltönyt húzott. Helenen egy egyszerű, az alakját kiemelő piszkosfehér ruha van, ami elmondása szerint azért tökéletes, mert nem szűzies fehér. Ezzel egyet tudok érteni, habár nem igazán csípem az ilyen jelképes dolgokat. Csodálatosak együtt, csak úgy sugárzik róluk a boldogság. Szinte fel se tűnik, hogy elindulnak kifelé, annyira elmerülök a gondolataimban, de egyszer csak megérzek a lábfejemen egy kis lábat, így kizökkenek. Mirabell próbál utat törni magának, hogy odaszaladhasson a szüleihez, akik megálltak a sorunk mellett.
 - Menj, hercegnő – simogatom meg a kislány hátát, és összehúzom magamat. Nem kapok választ, Mirabell kiszalad Helenhez, aki megfogja a kislány kezét, és lassú léptekkel elindul kifelé, Liammel az oldalán.
 - Most fogja eldobni a csokrot – szól vissza Liam a válla felett, majd rám kacsint.
Zavartan Harryre pillantok, aki az arcán egyfajta ábrándos mosollyal szintén engem néz.
 - Hé, ma már másodszor kaplak azon, hogy engem méregetsz – kuncogok, majd a számba harapva megigazgatok egy láthatatlan ráncot a zakóján. Nincs mese, gyönyörűen fest még ebben a viszonylag egyszerű, kékesfekete öltönykombinációban is, főleg úgy, hogy az az izmos mellkasa félig fedetlenül van, mert nem volt hajlandó begombolni a felső gombokat. Hogyan fogom kibírni az egész napot úgy, hogy nem lesz spontán orgazmusom ettől a félistentől, aki mellesleg úgy néz rám, mint aki keresztben le tudna nyelni mindenféle erőlködés nélkül?
 - Tudod, elég nehéz máson tartani a szemeimet, ha egyszer ennyire lenyűgözően festesz – duruzsol megfogva a csuklómat, és ott tartja a kezemet a mellkasán.
Nagyot nyelve közelebb húzódok hozzá, majd felpillantok rá.
 - Pont te beszélsz? Az imént azon gondolkodtam, hogy lehet, berángatlak valahova, hogy kicsit közelebbről és alaposabban is megismerkedhessek, mondjuk a mellkasoddal, ha már ennyire mutogatni akarod – tódítok kicsit, miközben a másik kezemmel finoman megcirógatom Hazza puha arcbőrét.
Látom rajta, mennyire uralkodnia kell magán, és ne essen nekem itt helyben. Fojtottan elmosolyodok, lecsúsztatom az ujjaimat a nyakán, majd az oldalán, aztán a combjait simogatom.
 - Lou, tudd, hol a határ – suttog a fülembe, ahogy lehajol, majd megérzem a nyelvét az érzékeny fülcimpámon, és kis híján felsikkantok.
 - Te is – sziszegek, és kicsit gonoszan, de csakis azért, hogy visszakapja az előbbit. Az ágyékára simítom a tenyeremet, és rögtön halvány pír ül ki az arcomra, mert keményebb a helyzet, mint gondoltam – méghozzá szó szerint.
Harry ajkai azonnal elnyílnak, halkan felnyög, és felém hajol. Én is ezt teszem, az szánk félúton találkozik. Már most zihálunk, szerintem előjátéknak bőven elég volt az, hogy a ceremónia kezdete óta folyamatosan egymást stíröltük. Fogaink összekoccannak a nagy hévtől, ami a szinte madzagon rángat minket, már ami a tetteink miértjét illeti.
 - Hé, nem jöttök? – Harsan Liam mély hangja, ami hazavágja a pillanatot, így kábán elszakadunk egymástól.
 - Ööö… épp indulni készültünk – felel Hazza rekedten, majd gyorsan megköszörüli a torkát. Közben kelletlenül elengedem őt.
 - Persze, hamar elmentetek volna – forgatja meg a szemeit Liam, és nem mozdul. Egy nagy sóhajjal felkelek, majd Harry is követi a példámat. Kicsit szenvedősen sétálunk el Liam mellett, mert mégse olyan kellemes álló pénisszel sétafikálni főleg nem úgy, hogy a vágyaid tárgya éppen a kezedet fogva őrlődik melletted ugyanazon ok miatt, mint te.
 - Most jön a csokordobás, nem? – Kérdi Harry sokkal összeszedettebb hangon, mint amit még odabent produkált, mire csak elgondolkodva bólintok. – Menj oda te is – ad puszit az arcomra, a kezét pedig elhúzza az enyémtől.
 - Mi? – Kérdezek vissza döbbenten. – Harry, ez a lányoknak van. Tudod, következő menyasszony – forgatom meg a szemeimet annak ellenére, hogy szívesen odaállnék, már csak az izgalom miatt is, hogy hátha nálam köt majd ki a csokor.
 - Én odamennék, de mindketten tudjuk, hogy az időnként előtörő domináns éned nem elég ahhoz, hogy te legyél a nagybetűs férfi a kapcsolatunkban, tündérkém – kuncog a hajamba túrva.
 - Igen, tényleg így van – sóhajtok engedve annak a kis erőnek, amivel hozzámér, így kicsit hátrahajtom a fejemet. – Nem néznének rám furcsán, amiért… tudod?
 - Szívem, ne mondd, hogy még mindig azért aggódsz, hogy mit szólnak a másságodhoz – dorgál halkan, és megpuszilja a homlokomat. – Ha szeretnéd a csokrot, nyomás, mert ahogy látom, mindjárt eldobja.
Egy kicsit még hezitálok, de ahogy belenézek Harry zöld szemeibe, elmosolyodok. Igaza van. Csak oda kell mennem és kész, nem kell túlagyalnom. Kuncogva megfordulok, majd odaszaladok az izgatott lánycsoport széléhez. Néhányan furcsán néznek rám, de Helen észrevesz, és mosolyogva int nekem. Zavartan visszaintek, és várom, hogy mi lesz. Senki se szól hozzám, ami jó, mert nem tudom, mit tennék, ha valaki megkérdezné, mit keresek itt. Helen szól, hogy figyeljünk, aztán hátat fordít nekünk, majd máris repül a csokor. Tőlem jobbra landol, de végigfut a kapkodó kezeken, és leesik elém. Gondolkodás nélkül lehajolok érte, és hajszálnyival gyorsabban markolok rá, mint egy gondosan manikűrözött kéz gazdája.
 - Hű – motyogok, majd egy nagy, boldog vigyor ül ki az arcomra. Fel se fogom, hogy a csaj, aki elől úgymond elvettem, most úgy méreget, mint akit meg akar ölni, csak az jut el a tudatomig, hogy Helen mond valamit, amit taps követ.
Felpillantok, és látom, hogy a taps nekem szól. Persze nem mindenkitől, valakik csak húzva a szájukat megrázzák a fejüket és elmennek. Nem érdekelnek, Harry kis beszéde miatt most ideiglenesen nem foglalkoztatnak a homofóbok, mert nem velem, hanem velük van a baj.
 - Köszönöm – hebegek, aztán akárcsak egy kisgyerek, odaszaladok Harryhez, aki amikor közelebb érek hozzá, kitárja a karjait. Gondolkodás nélkül a nyakába ugrok, és boldogan nevetve megcsókolom.
 - Nézd! – Kuncogok valóságos örömmámorban úszva, és elhúzom tőle a fejemet, hogy az arca elé tarthassam a rózsaszín minden árnyalatában úszó szépséges virágcsokrot.
 - Igen tündérkém, csodálatos – somolyog, aztán még egyszer megcsókol, de most sokkal lágyabban, és több érzelemmel, mint az imént. – És tudod, mi csodálatos még?
 - Nem – motyogok kicsit kábán, de azért vigyorgok attól a mérhetetlen szerelemtől, ami csordultig tölti a szívemet.
 - Az, hogy ha rajtam múlik tényleg a miénk lesz a következő esküvő – azzal, ha lehet, még szorosabban magához ölel, a szája az enyémre tapad, nekem pedig ezen az ígéreten kívül minden gondolat elhagyja az agyamat. Tudom, hogy igazat mond, és ez a félígéret is igaz lesz egy szép napon, mert már sikeresen bizonyította, hogy ő nem csak a levegőbe beszél.

8 megjegyzés:

  1. Ez gyönyörű volt 😍😍😍 nincs mit mondanom. Hiányoltam a Larry esküvőt. Kar hogy nem lesz 2. Évad:(

    VálaszTörlés
  2. Imádom,imádlak!
    Ez a legjobb szó talán arra amit most érzek!
    Te megköszönted nekünk,hogy olvassuk én nagyon megköszönöm neked,hogy megírtad!
    Azt mondod voltak benne hibák,lehet te így érzed de ha még így is van csodálatos volt olvasni! Megnevettetett néha megkönnyeztem,volt mikor feldühített de ez pont így volt jó!
    Továbbra is szeretném olvasni az írásaidat,remélem sok lesz!
    Búcsúzóul pedig csak annyit,hogy szívből kívánom a nagyobbnál nagyobb sikereket!
    Puszi

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    Csodás befejezés, koszonom szepen hogyolvashattam a tortenetet!
    További sikereket kîvanok az ïras terén -is-!

    VálaszTörlés
  4. Nem volt rossz lezárás, igazából egészen tetszett ez a rész, kicsit mintha így utoljára visszatért volna a "varázs" ;)
    Sok sikert a továbbiakban!:)

    VálaszTörlés
  5. Bazdmeg. Miért van vége?
    Én ezt a történetet még egy csomó ideig tudtam volna olvasni.
    Igaz, hogy nem nagyon komiztam, de eskü időhiány miatt.
    Imádtam a karaktereket, az alapot, mindent.
    A Larry esküvőt elküldhetnéd facebookon. ;)
    Nemakaromhogyvégelegyen.
    Talán ha reggel komizok értelmesebb lenne, de mivel rajtam kívül csak négy ember méltóztatott leírni a véleményét, nem lenne korrekt veled szemben.

    Nagyon nehezemre esik elengedni ezt a sztorit. Kb. a 13. fejezet óta vagyok itt, és az azért már régen volt. Olyan furcsa érzés, hogy többet nincs új Together Again rész. Ha ezt majd valamikor felfogom, nagyon fogok zokogni.

    Apple xx

    VálaszTörlés
  6. OMG EZ EZ GYÖNYÖRŰ JOBB SZÓT NEM TUDOk RÁ MONDANI. Imádtam olvasni. Minden egyes részt izgatotan vártam és mikor felkerült sikítotam egyet. A karakterek, a történés és a helyszínek fantasztikusak. Minden csodás lett. Nem tudom, hogy mióta vagyok itt, de én megfogadtam amíg ez a csoda íródik és vége nem lesz kommentelni fogok. Mert az író megérdemlei. Nehéz felfogni, hogy vége. És ez az utolsó rész, csodás lett. Mindenben volt meglepetés. Nem volt olyan rész amiben nem lett volna valami új. Tán egyetlen egy szót tudok mondani ami mindent egybe foglal:KÖSZÖNÖM!
    Puszi ❤

    VálaszTörlés
  7. A kezdetekben még nem ilyen történetre gondoltam, mikor olvstam az első részeket. Azóta jelentősen megváltozott a véleményem.
    Írtad, hogy nem volt tele sem a történet, sem a vége "drámázással". Nincs is rá szükség. Ez a történet úgy ahogy van szép. Jó olvasni a kapcsolatukról, a logikus életükről, erről a csodás szerelemről. :)

    Sajnálom hogy vége, de ugyebár minden jónak egyszer vége van, és ez egy csodás méltó befejezés.
    Köszönöm hogy olvashattam :)

    VálaszTörlés
  8. Sziaa 😊
    Nem tudom, hogy olvastad-e a pár résszel ezelőtti komimat, vagy nehát ezt, de mint megigértem, írok pár sort, mert nem lehet csak úgy elmenni e történet mellett!
    Egyszerűen fantasztikus az egész! Imádtam minden sorát, valami hihetetlenül csodálatos lett! Alig pár nap alatt elolvastam, mert nem tudtam letenni, annyira magával ragadott, és kíváncsi voltam, hogy vajon hogy fog végződni a történet! Alig látok, és már rég aludnom kellene, de muszaj volt végigi olvasnom, és megérte, még akkor is, ha holnap hulla leszek a mukahelyen!
    Sírtam, nevettem, és olvadoztam! Gyönyörűen írtad le a szerelmüket, teljesen elvarázsoltál velük! Tökéletes volt minden, és én is ilyen szerelmet akarok, mint amilyen Larryé!💜 Az ég is egymásnak teremtette őket! 😍
    Nem is tudom mit mondhatnék még, egyszerűen imádtam, és köszönöm, hogy olvadhattam, habár kicsit sajnálom, hogy ilyen későn találtam ide vissza, de így is fantasztikus volt! (Főleg hogy egyben olvashattam az egészet)
    Örülök, hogy nem volt a végefelé dráma. Nekem ez pont így volt tökéletes, és ezzel a leírhatlanul gyönyörű szerelemmel, amit itt alkottál, visszahoztál az életbe, Larrybe, amiért nagyon hálás vagyok neked! 💜
    Köszönöm! Csodálatos vagy! Imádtaaaaaam!! Jaj *-*
    Puszillak 💕

    VálaszTörlés